Az állami fogorvosok alig tudnak fertőtlenítőszerhez jutni

Az állami fogorvosok alig tudnak fertőtlenítőszerhez jutni

Némileg javult a fogászatok védőeszköz-ellátása, azonban az állami fogorvosok harmada jelezte, hogy még mindig csak nagyon drágán tudják beszerezni a kötelező maszkokat, fertőtlenítőszereket.

A fogászati beavatkozásokat a kormány a járvány kezdetétől a kockázatos kezelések közé sorolta. Ilyen kezelések esetében a jogszabály szerint a költségeket az államnak kell állnia.

A szolgáltatóknak mégis több százezer forintot kellett áldozniuk erre. A kormány ugyanis alig ad támogatást.
A Magyar Orvosi Kamara felméréséből derült ki ez a gyalázatos helyzet. Az állam által „biztosított” felszerelésből alig jutott a legfontosabb rendelőkbe, de amit küldtek, azt is akadozva kapták meg a szakemberek. Gyakran a minőség sem volt megfelelő. Emiatt sokan kénytelenek voltak külön rendelni eszközöket.

Bár a járvány kezdete óta könnyebb az orvosi felszerelésekhez hozzájutni, áruk rengeteget emelkedett.

Fertőtlenítőszerért, védőköpenyért, gumikesztyűért és a maszkokért gyakran két-háromszor annyit kell fizetni.

Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara fogorvos alelnöke szerint egyértelmű a helyzet: Az egyébként is alul támogatott ellátóknak válsághelyzetben sem hajlandó a kormány segíteni. Amit adnak, az nem elég, vagy nem jó.

A fogorvosoknak ilyen hiányosságokkal kell számolniuk a túlterhelt rendelőkben, miközben a Fidesz-csicskák vígan költenek a saját szállodáikra.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.01

Megnyitották a kiskunhalasi konténerkórházat, de orvosokból még mindig nincs elég

A kórházi kezelésre szoruló betegek száma olyan dinamikával emelkedett, hogy a jelenlegi körülmények között a városi Semmelweis kórház már nem tudta biztosítani az ellátásukat. Orvosokat, ápolókat a környező térségekből vezényelnek át.

  • 2020.10.01

Dobrev Klára: A nyugodt időskor nem kell, hogy kiváltság legyen

Október 1-je az idősek világnapja. Az Európai Parlament alelnöke szerint az időseinkkel nemcsak ezen a napon kell törődnünk, hanem az év minden napján. Ez az, amit a vámpírkormány évek óta nem tesz meg.

  • 2020.10.01

Az Alapjogokért Központ mögött álló cégbe dől a lé, de nem tudni, honnan

660 milliós támogatás folyt be az Alapjogokért Központ mögött álló Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. nevű cégbe tavaly - írta meg a korrupciófigyelő K-Monitor oldal.