Demokrata összefogás: a Balaton mindenkié!

Demokrata összefogás: a Balaton mindenkié!

A köztársaság visszaállításáért létrejött összefogás meg akarja védeni a magyar embereknek a Balatont, ezért a pártok azt követelik a Fidesz-kormánytól, hogy vonja a Club Aliga fejlesztését kiemelt beruházássá nyilvánító rendeletet.

Továbbra is mindenkié és ne csak keveseké legyen a Balaton, ellenzéki pártok ezért azt szeretnék, ha a kormány meggondolná magát és visszavonná a Club Aliga fejlesztését kiemelt beruházássá nyilvánító kormányrendeletet - mondta a Jobbik alelnöke szombaton.

Mi lesz veled, Club Aliga? Zsúfolásig megtelt a Balatonvilágosi Kultúrház az Aligai Fürdőegyesület lakossági tájékoztatóján, ahol a Club Aliga strandjának, közparkjainak, közútjainak megmentéséért küzdenek a helyiek. Sem a Fidesz-kegyelt beruházó, sem a kormányzat részéről senki nem jelent meg, így a feltett kérdések költőinek bizonyultak. A fórum után hatpárti közös sajtótájékoztatót tartottunk női ellenzéki politikustársaimmal, mert mi mindannyian úgy gondoljuk, hogy a Balaton mindenkié! A továbbiakban is közösen lépünk fel, mert csak együtt sikerülhet! Értetek - Veletek!

Posted by Potocskáné Kőrösi Anita on Saturday, August 22, 2020

Potocskáné Kőrösi Anita ellenzéki pártok képviselőivel közösen, a balatonvilágosi Club Aligánál tartott sajtótájékoztatón közölte: a helyiek attól tartanak, hogy a rendelettel lehetővé válik közparkok, közutak lezárása, megakadályozva számukra a tópart elérését.

A Balaton környékén mindenhol a NER terjeszkedik, Orbán oligarchái mindenütt megvetették a lábukat, ezzel területeket vesznek el a magyar emberek, a családok elől.

Hangsúlyozta, a közös ellenzéki sajtótájékoztató annak a szimbóluma, hogy mindannyian a civilek mellett állnak. Szeretnék, ha Balatonvilágoson a jelenlegi állapot nem változna meg, ebben kérik mindenki segítségét, mert ez lakóhelytől függetlenül minden magyar ügye.

MSZP: a Balaton mindannyiunké!

Gurmai Zita, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese úgy vélte, ellenzéki politikusként az a dolguk, hogy megvédjék az ott élőket, megvédjék a Balatont, mert "a Balaton mindannyiunké". Jelezte, hogy már több mint százezren írták alá a szocialisták "El a kezekkel a Balatontól!" kezdeményezését. Kijelentette: a Club Aliga ügyében nincs párbeszéd, nincs konzultáció.

Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja arról szólt, hogy nincs Magyarországon olyan ember, akinek ne fűződne emléke a Balatonhoz, kötelességüknek érzik, hogy ezt megvédjék.

Ez a kormány adófizetői pénzből ellopja a Balatont, adófizetői pénzből felújítja és elvárja, hogy a magyar emberek itt költsék el kuporgatott forintjaikat és az ő zsebeiket tömjék meg, mi ezt nem hagyjuk. Ide fogjuk magunkat láncolni és küzdeni fogunk azért, hogy a Fidesz ne tehesse meg ezt a magyar emberekkel.

Bősz Anett, a Liberálisok elnöke azt mondta, "neki fognak menni" a kormánynak és azon nagyberuházóknak, akik "érdemtelenül vesznek el olyan területeket, pénzösszegeket, amelyek valamennyi magyar polgárt megilletnének". Megkezdődött a benyomulás a közösségi tereinkre ugyanúgy, ahogy a kultúra, az iskola és minden olyan területre, amely elméletileg arról szól, hogy a helyi közösség rendelkezik fölötte - tette hozzá.

LMP: sehol ne lehessen a partot lezárni!

Szendefy Mária, az LMP Somogy megyei elnöke azt mondta: hisznek abban, hogy a kis közösségek előbb-utóbb kiharcolják, ami nekik jár, kiharcolják a hozzáférést a Balatonhoz vagy bármilyen természeti kincshez. "Az LMP-ben azon dolgozunk, hogy a Balaton-part kiemelt természeti védelmet élvezzenek, ne lehessen közvetlenül a part mellett építeni, ne lehessen a partot lezárni" - mutatott rá. Kiemelte, hogy ennek mentén kezdeményezni fogják az építési törvény és a Balaton-törvény módosítását.

Kamasz Julianna, a Momentum fonyódi alapszervezetének elnöke kitért arra: 2022-ben véget fognak vetni a "rabló privatizációnak, a mindent átszövő korrupciónak". "Minden Balaton-parti településnek joga van a szabadstradokhoz, mert a Balaton mindenkié" - hangoztatta.

MTI

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.01

Megnyitották a kiskunhalasi konténerkórházat, de orvosokból még mindig nincs elég

A kórházi kezelésre szoruló betegek száma olyan dinamikával emelkedett, hogy a jelenlegi körülmények között a városi Semmelweis kórház már nem tudta biztosítani az ellátásukat. Orvosokat, ápolókat a környező térségekből vezényelnek át.

  • 2020.10.01

Dobrev Klára: A nyugodt időskor nem kell, hogy kiváltság legyen

Október 1-je az idősek világnapja. Az Európai Parlament alelnöke szerint az időseinkkel nemcsak ezen a napon kell törődnünk, hanem az év minden napján. Ez az, amit a vámpírkormány évek óta nem tesz meg.

  • 2020.10.01

Az Alapjogokért Központ mögött álló cégbe dől a lé, de nem tudni, honnan

660 milliós támogatás folyt be az Alapjogokért Központ mögött álló Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. nevű cégbe tavaly - írta meg a korrupciófigyelő K-Monitor oldal.