Egy koronaosztályon dolgozó orvos kitálalt - megélhetési problémáik vannak

Egy koronaosztályon dolgozó orvos kitálalt - megélhetési problémáik vannak

Eddig egy fillér kiegészítést nem láttak azok az orvosok, akik most koronavírusos betegekkel foglalkoznak. Pedig rengeteg pénztől estek el.

Egy koronaosztályon, a frontvonalban dolgozó orvossal készített interjút a 444. Az orvos cseppet sem elégedett a helyzettel.

Kiderült például, hogy a egyetlen maszkot egy héten keresztül kell hordaniuk, miközben azokat maximum nyolc órán keresztül szabadna. Rá van írva, hogy ha levetted, akkor nem használhatod újra. Azért, hogy a nővéreknek is legyen, a nyilatkozó doktor osztálya Aliexpressről rendelt FFP maszkot pluszban.

A nyilatkozó orvos azt is elmondta, sok feszültséget okozott, hogy eddig nem szűrték őket. Most végre elkezdték a szűrésüket. 

A legnagyobb gond ugyanakkor a fizetésükkel van. 

Kiderült, hogy a veszélyhelyzet kihirdetésekor azonnal megtiltották, hogy az egészségügyi dolgozók másodállást vállaljanak. Mindenki csak a fő, állami állásában dolgozhat. 

Ezt az ellátás is megszenvedi, és mi is. 

Egy koronaosztályon dolgozó orvos most jóval kevesebb pénzhez jut, konkrétan megélhetési problémáik lehetnek. 

A nyilatkozó orvos elmondta: "a bérszámfejtés két hónapot csúszik. Nekem az alapfizetésem 203 000 forint nettó, most 183 ezer forintot kaptam, mert ahogy mondtam, beteg voltam március elején, ezért három napot táppénzen voltam." 

Egyetlen forint sem érkezett, ami kompenzálta volna a bevételeik felének kiesését.

Nagyon jó ez a tapsolás, és hogy küldenek ebédet, meg nagyon cukik, de ebből én nem tudom kifizetni a kötelezőmet.

 

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.06.02

Szabó Tímea: Orbán felfüggesztheti az alapjogokat, tovább lophatja a közpénzeket

A Párbeszéd frakcióvezetője felhívta a figyelmet, hogy Orbánék csak látszatra mondanak le a teljhatalomról. Az egészségügyi vásághelyzet továbbra is szabad kezet ad a kormánynak.

  • 2020.05.30

Balog Zoltán öt legundorítóbb kijelentése

A fideszes Balog Zoltánról tudjuk, hogy vizet prédikál, de néhány kijelentésével örökre beírta magát a csicskák könyvébe.

  • 2020.05.29

Úgy 8 milliárddal emeli a papok fizetését a Fidesz

Úgy látszik, csak az ápolók nem a pénzért dolgoznak, a papok igen. A pontos összeget nem közölték, de kábé 8 milliárdos emelést kapnak.