Jogerős: A Fidesz megint hazudott

Jogerős: A Fidesz megint hazudott

Ismét pert vesztett a Magyar Helsinki Bizottság ellen a Fidesz. A kúria mondta ki, hogy a kormánypárt hazudozott a civil szervezetről, fizetnie kell. 

Halász János, a Fidesz frakciószóvivője három éve tartott sajtótájékoztatót, ahol valótlanul azt állította, hogy a Magyar Helsinki Bizottság eltitkolja pénzügyeit, és nem válaszol az azt firtató újságírói kérdésekre. Valójában a Helsinki Bizottság rendben és időben válaszolt, és gazdálkodási adatai közhasznú szervezetként hosszú évek óta nyilvánosan elérhetők közhiteles adatbázisokban és a szervezet honlapjáról.

A jogvédő szervezet most közleményében számolt be arról, hogy újabb pert bukott el a kormánypárt, mert hazudott a Magyar Helsinki Bizottságról. A három éve indult ügy egész a Kúriáig jutott, amely most helybenhagyta a korábbi jogerős ítéletet.

A pártnak és Halász János frakciószóvivőnek 400 ezer forintot kell kifizetni a civil jogvédő egyesületnek. A pénzt a Helsinki Bizottság az otthonápolók és háziorvosok védelmére ajánlja fel.

Kádár András Kristóf, a szervezet társelnöke úgy fogalmazott,

„A Fidesz és politikusai tanulhatnának végre ezekből a perekből. Egyikük-másikuk azt szokta mondani, hogy ők minden esetben tisztességgel végrehajtják az ítéletet. A bíróság nem először tiltotta el őket az újabb jogsértésektől, a jó hírnevünket csorbító hazudozástól. Jó lenne, ha ezúttal valóban tiszteletben tartanák a bíróság döntését, és felhagynának a Magyar Helsinki Bizottság – és általában a nekik nem tetszők – alaptalan rágalmazásával”

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.06.02

Szabó Tímea: Orbán felfüggesztheti az alapjogokat, tovább lophatja a közpénzeket

A Párbeszéd frakcióvezetője felhívta a figyelmet, hogy Orbánék csak látszatra mondanak le a teljhatalomról. Az egészségügyi vásághelyzet továbbra is szabad kezet ad a kormánynak.

  • 2020.05.30

Balog Zoltán öt legundorítóbb kijelentése

A fideszes Balog Zoltánról tudjuk, hogy vizet prédikál, de néhány kijelentésével örökre beírta magát a csicskák könyvébe.

  • 2020.05.29

Úgy 8 milliárddal emeli a papok fizetését a Fidesz

Úgy látszik, csak az ápolók nem a pénzért dolgoznak, a papok igen. A pontos összeget nem közölték, de kábé 8 milliárdos emelést kapnak.