Megkésett a határzár, Orbánék már behozták a vírust az Adriáról

Megkésett a határzár, Orbánék már behozták a vírust az Adriáról

A Horvátországban nyaralók járultak hozzá a leginkább ahhoz, hogy a második hullám 3-4 héttel korábban kezdődött, mint amit reméltünk – nyilatkozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Merkely Béla az RTL-nek azt mondta, szeptember második felére várta a járvány második hullámát, de másként lett.

Merkely szerint elvárható lett volna mindenkitől, hogy egy nyarat kizárólag Magyarországon töltsön, de ezt rengetegen nem tartották be, hanem hazahozták a fertőzést.

Több ezer felelőtlen magyarral együtt Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter is személyesen felelősek azért, hogy korábban ütötte meg hazánkat a vírus. Ők is Horvátországban nyaraltak. Ráadásul a felcsúti miniszterelnök augusztus 21-én arra biztatta az embereket, hogy "aki látni szeretné még a tengert, most nézze meg, különösen, ha déli országokba utazna". Miért csinálta ezt? Mert felelőtlen ember!

Ráadásul ezután már hazai rendezvényeken tovább is adták azt, így a vírus a háztartásokban kering - foglalta össze a professzor.

Vagyis teljesen megkésett intézkedés most lezárni a határokat. A külföldre utazást kellett volna megtiltani korábban. Most már itthon van a vírus, a határzár nem fogja megállítani.


A héten elérjük a napi 1000 új fertőzöttet - mondta az EzaLényegnek nyilatkozó statisztikus. Szavai szerint ez olyan, mint a találós kérdésben, amikor egy sima papírlapot 22-szer hajtunk félbe: -Milyen vastag lesz? -A Holdig érne. Így terjed a vírus is.

Nem duplázódik a fertőzés, hanem az exponenciális növekedés jellemző a vírusok terjedésére, így nagyon hamar nagyon sok új eset lesz. Ebben a helyzetben elkéstek a határzárral és totálisan felelőtlen döntés a normál tanévkezdés erőltetése.

Ha Orbán Viktornak és társainak a magyar gyermekek élete valóban számítana, a tanév biztosan nem indulhatna el a Kásler Miklós által felelőtlenül kitalált módon.

Orbánék nem bírták megállni, hogy ne horvát luxusnyaralásokon pihenjék ki az ország szétlopásának fáradalmait, hanem mondjuk balatoni luxusvilláikban és haciendáikon.

Szégyelljék magukat! 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.20

Durva képek: nem fogod elhinni, milyen körülmények között dolgoznak orvosok

Nagyon kemény képeket posztolt az Orbán által világszínvonalúnak nevezett magyar egészségügy lerobbant állapotáról a MOK. Orbán és Kásler elsüllyedhet szégyenében, az orvosok és nővérek viszont hősök, hogy ilyen körülmények között mentik az életeket!

  • 2020.09.19

Friss: Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan az MSZP társelnökei

Az elnökpáros 225 szavazatot, az összes küldött 86 százalékának szavazatát kapta meg - tudta meg lapunk.

  • 2020.09.19

Játék jachtot kapott Szijjártó, hogy azzal szórakozzon, ne a közpénzzel

A Demokratikus Lendület, a DK ijfúsági szervezete ajándékozta meg a luxusminisztert két olyan közlekedési eszközzel, amin már láthattuk őt korábban.