De mégis hogy lehet hiánycikk a maszk, ha már 73 millió érkezett az országba?

De mégis hogy lehet hiánycikk a maszk, ha már 73 millió érkezett az országba?

A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn jelentette be az Országgyűlésen, hogy az elmúlt héten 1 repülővel és 3 kamionnal szállítottak Magyarországra a koronavírus-járvány elleni egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket.

20,65 millió sebészeti és 1,85 millió magasabb szintű védelmet nyújtó, összesen 22,5 millió maszkot szállítottak hazánkba az elmúlt héten. 

Szijjártó Péter napirend előtti felszólalásában elhangzottak alapján, a legutóbbi szállítmánnyal együtt a koronavírus kirobbanása óta már 72 954 890 milliónyi maszk érkezett. Ez körülbelül a fele a leszerződött mennyiségnek. 

Hozzátette, még 75 852 550 maszk Magyarországra szállítását várják, ebből 59,5 millió sebészeti, 16,3 millió pedig ennél magasabb szintű védekezést tesz lehetővé.

A múlthéten egyébként 220 lélegeztetőgép, 50 ezer teszt és több mint 10,6 millió védekezéshez szükséges ruházati termék is érkezett az országba.

Csak egyetlen kérdés motoszkál a fejünkben. Ha ilyen baromi jól állunk maszkokkal, akkor mi a fenéért hiánycikk?

Miért nem lehet találni a gyógyszertárakban, miért varr a szomszédasszony unokája is mosható védőmaszkokat, miért önkéntesek támogatják az egészségügyi dolgozókat kézzel készített maszkokkal és miért kerül 50 darab harminc ezer forintba a drogériákban? Szóval, ez a rettenetesen sok maszk, mégis hová tűnik?

Ismét ott tartunk, hogy a hazai számok nagyon szépek és jók, csak lehet, hogy a valóságtartalmuk kissé hiányos. Tegye fel a kezét, aki magyarországi lakosként kapott már ajándékba maszkot a kormánytól!

via

 

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.05.27

MSZP: a kormány használjon fel minden uniós eszközt a segítségnyújtásra!

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy használjon fel minden európai uniós eszközt a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklésére - mondta Ujhelyi István, a szocialisták európai parlamenti képviselője szerdán.

  • 2020.05.27

Több mint 15 milliárd eurót kapunk az EU-tól a magyar gazdaság újraindítására

Az Európai Bizottság 750 milliárd euróval támogatja a kontinens gazdaságának újraindítását. Közben a Fidesz-kormány az önkormányzatokat vérezteti ki, és cserben hagyja a munkanélkülieket.

  • 2020.05.27

Sneider Tamás, Farkas Gergely és Varga-Damm Andrea elhagyja a Jobbikot

Kilép a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjából Sneider Tamás, Farkas Gergely és Varga-Damm Andrea - írja az MTI.