Gyurcsány: Egy politikus nem fogadhat el szívességet, mert azt egyszer vissza is kérik

Gyurcsány: Egy politikus nem fogadhat el szívességet, mert azt egyszer vissza is kérik

A DK elnöke szerint az magánügy, hogy mit vacsorázol, de ha egy milliárdos, aki egyébként közpénzben fürdik, elvisz a 7 milliárdos jachtjára ingyen, az már nem az.

A DK elnöke Facebookon mondott véleményt arról, hogy Szijjártó Péter luxusminiszter egy heti 7 milliárdba kerülő jachton ringatózott.

Amikor erről kérdezték Szijjártót csúnyán elszólta magát: kiderült, nem csak családja, de bizonyos barátai is jelen voltak a jachton. Közben olyan előadást nyomott, amiből azonnal mém lett.

A legerősebb ellenzéki párt vezetője szerint azonban már ott is probléma van a Fideszen belül, hogy nem is értik, ez a luxus nyaralás miért nem magánügy. Számukra az magánügy, amit ők annak akarnak tekinteni, pedig ez nem így működik. 
Gyurcsány szerint az, hogy otthon mit csinálsz a családoddal, az valóban magánügy. De ha a közpénzarató Szijj László visz el téged szívesség gyanánt jachtozni a 7 milliárdos hajóján, akkor ott már felmerülnek kérdések.
  • Miért vitt el téged oda? Milyen céljai vannak ezzel? Mert egyértelműen vannak céljai egy üzletembernek.
  • Mit teszel, ha ezt a szívességet majd visszakéri? Mert vissza fogja kérni, az biztos.
  • Már ha egy drága vacsorára vinne el, akkor is felmerülne, hogy befolyásolni akar, na de egy ekkora ajándéknál? Itt nem is kérdés.
Gyurcsány ugyanakkor elmondja, Szijjártó nem volt mindig ilyen érzékeny a magánélet fogalmára és szentségére. Mikor Gyurcsány háza előtt tüntettek direkt akkor, mikor ő nem, csak felesége és gyerekei voltak otthon, akkor hol volt ez a nagy családi szentség-filozófia? Hozzáteszi, amikor Dobrev Klára, a felesége kilépett eléjük, akkor inkább elmenekültek.
Azt is fontosnak tartja elmondani, hogy ő soha nem engedte azt, hogy pártjából bárki is egy politikus háza előtt tüntessen. Mert az, na az tényleg magánügy. A 70 milliós jachtozás már nem az!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.01

Megnyitották a kiskunhalasi konténerkórházat, de orvosokból még mindig nincs elég

A kórházi kezelésre szoruló betegek száma olyan dinamikával emelkedett, hogy a jelenlegi körülmények között a városi Semmelweis kórház már nem tudta biztosítani az ellátásukat. Orvosokat, ápolókat a környező térségekből vezényelnek át.

  • 2020.10.01

Dobrev Klára: A nyugodt időskor nem kell, hogy kiváltság legyen

Október 1-je az idősek világnapja. Az Európai Parlament alelnöke szerint az időseinkkel nemcsak ezen a napon kell törődnünk, hanem az év minden napján. Ez az, amit a vámpírkormány évek óta nem tesz meg.

  • 2020.10.01

Az Alapjogokért Központ mögött álló cégbe dől a lé, de nem tudni, honnan

660 milliós támogatás folyt be az Alapjogokért Központ mögött álló Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. nevű cégbe tavaly - írta meg a korrupciófigyelő K-Monitor oldal.