Tóth Bertalan: Szórakozik Kásler miniszter⁉

Tóth Bertalan: Szórakozik Kásler miniszter⁉

Az MSZP elnöke teljesen elfogadhatatlannak tartja Kásler Miklós hozzáállását és nyilatkozatát.

Mint ismert, Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő a Parlamentben felhívta Kásler Miklós figyelmét Emmi miniszter figyelmét pár tragikus esetre. Például arra, hogy egy 41 éves fertőzött kórházi munkatárs is belehalt a betegségbe. Felesége szerint alapbetegsége nem volt, a kormányzati kommunikáció mégis ezt állította. Valamint egy 32 éves családanya tragédiájára is emlékeztetett. 

Kásler erre reagálva azt felelte Bangónének, „Igaz történetekkel tetszett szórakoztatni a parlamentet”. „Szórakoztató történetnek” minősítette a képviselő felszólalásában felidézett tragikus emberi sorsokat.

Tóth Bertalan közösségi oldalán elfogadhatatlannak nevezte Kásler megnyilvánulását. Mint írta, minden jóérzésű embert megdöbbenthetett Kásler Miklós.

Az MSZP elnöke szerint egyetlen jóérzésű ember sem tekinthet tragikus emberi sorsokra „szórakoztató történetként”! Ráadásul Kásler felel a magyar egészségügyi rendszer irányításáért.

Személyes felelőssége van a rendszer hibáiért, az egészségügy alulfinanszírozottságáért, az alacsony egészségügyi fizetésekért, az egészségügyi alapellátás ideiglenes leállításáért, az elhalasztott orvosi beavatkozásokért, és mindezek következményeiért. Ezt pedig nem háríthatja másra!

Az Orbán-kormány tagjainak tisztázniuk kell, mennyiben azonosulnak Kásler értékrendjével. Éppen ezért Tóth Bertalan minden miniszternek körkérdést küldött. Arra vár választ, Káslerhez hasonlóan ők is szórakoztatónak találják-e a járvány áldozatainak tragikus történeteit, és mit tesznek abban az esetben, ha minisztériumukban hasonló álláspont jelenik meg.

Tóth Bertalan: A gyógyulás esélye mindenkinek jár, függetlenül attól, hogy hová született vagy milyen anyagi körülmények között él.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.06.02

Szabó Tímea: Orbán felfüggesztheti az alapjogokat, tovább lophatja a közpénzeket

A Párbeszéd frakcióvezetője felhívta a figyelmet, hogy Orbánék csak látszatra mondanak le a teljhatalomról. Az egészségügyi vásághelyzet továbbra is szabad kezet ad a kormánynak.

  • 2020.05.30

Balog Zoltán öt legundorítóbb kijelentése

A fideszes Balog Zoltánról tudjuk, hogy vizet prédikál, de néhány kijelentésével örökre beírta magát a csicskák könyvébe.

  • 2020.05.29

Úgy 8 milliárddal emeli a papok fizetését a Fidesz

Úgy látszik, csak az ápolók nem a pénzért dolgoznak, a papok igen. A pontos összeget nem közölték, de kábé 8 milliárdos emelést kapnak.